„…Hát azt is ritkán érte meg köznemesi családból származott magyar hölgy, mint amit elért Ferenczy Ida, akiről a régi Magyarországon valaha csaknem annyit beszélgettek, mint felséges barátnéjáról, Erzsébet királynéról, aki már életében félig-meddig legendává nemesült azokban a kis magyar házakban, de a palotákban is, ahol hűséges hallgatói vannak a mesemondásoknak. … A királyné az őszt, amely zordonodott a lainzi kastélyban, mint a Jósika Miklós-féle regények; – a telet, amely ceremóniákkal, fogadtatással, bálakkal fenyegetett a zöldes sárgára festett bécsi császári palotában: – lehetőleg mindig távol tölté országaitól, mint valami vándormadár, aki az évszakok változásaival melegebb éghajlatot keres. Az újságok a parancsban kapott hivatalos jelentésben hírt adtak arról, hogy a királyné őfelsége hol és merre tölti bús napjait, és a jelentésből soha sem hiányzott a magyar köznemes hölgynek, Ferenczy Idának a neve. E barátnévá előléptetett csillagkeresztes dáma nélkül el sem voltak képzelhetők a korfui őszök, a francia tengerpartokon enyhülő telek és a turistáskodással töltött, hegymászó nyarak Svájcban, vagy más bérces vidékeken. Szinte természetes dolog volt, hogy Ferenczy Idát, a vérünkből való vért valahogyan mindig közelebb éreztük magunkhoz, mint a búskomoly bajor királyleányt, akiről annyit tudtunk, hogy mindig csak szomorú, még ha a komor kötelességeiben megkeményedett I. F. J. szokatlan nyájaskodással veszi is körül. …”
Krúdy Gyula
